Ezt a kis történetet FrM küldte nekem email-ben. Ezúton is köszönöm szépen és várom történeteit, tapasztalatait a továbbiakban is.
„Megéri feladni?
A fiú:
- Képzeld van egy csaj, olyan gyönyörű. Ha lemegyek a lépcsőn és tömve van a folyosó akkor is egyből kiszúrom, mindig tátva marad a szám, ha elmegy mellettem és megszűnik minden körülöttem, ha megérzem az illatát. Majdnem minden este vele álmodok, ha látom mosolyogni azt érzem, hogy érdemes volt felkelni. Azt hiszem szeretem…
De nem merem megszólítani, félek, hogy nemet mondana, meg miért kellenék neki pont én!?
2 héttel később. A fiú:
- Döntöttem, nem érdekel mit mond, mi lesz, mit szólnak a többiek, ha meg sem próbálom azzal nem érek el semmit.
Csináljuk azt, hogy szünetben, kicsit nekilöksz, hogy legyen valami kontakt és eltudjak kezdeni vele beszélgetni, a többi majd alakul…
Másnap. A fiú:
- Megpróbáltak nekilökni, de megbotlottam, pofára estem, a csaj kiröhögött és elment…
2 héttel később. A fiú:
- Annyi mindent megpróbáltam már és semmi nem jött össze, semmi értelme már, azt hiszem hagynom kéne az egészet, és azt is fogom tenni, így lesz a legjobb…
1 héttel később. A lány, miután a fiú elment mellette:
- Vajon mi lehet vele, már egy hete rám se néz…”
A kérdés talán nem is az, hogy megéri e feladni...
Úgy gondolom sokan voltak ebben a helyzetben, ki a fiú, ki a lány szerepében. Személy szerint velem is megtörtént hasonló, általános iskolában, sőt még középsuliban is. A történet szerint adva van egy alacsony önbizalommal rendelkező fiú és egy hétköznapi lány, akiről úgy gondolja, hogy számára elérhetetlen. Egy nap mégis elhatározza magát és lép a lány felé. Nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzelte és egy kis botlás miatt úgy érzi, nem jött össze, hagynia kell az egészet a fenébe.
A gond már ott kezdődik, hogy a fiú valószínűleg saját magával nincs kibékülve, nem érzi jól magát a bőrében. Talán ebből is adódik, hogy nincs önbizalma. „Miért kellenék neki pont én?!” Ezzel a hozzáállással nem fogja sokra vinni sem a csajozás, sem más terén. Legyünk biztosak magunkban. Igen is jól nézek ki. Miért ne kellhetnék neki pont én? Sőt pont én kellek neki. Helyesek lennénk együtt! Ez a jó hozzáállás.
A következő dolog, ami nem a legnyerőbb, mikor úgy próbál a lánnyal kontaktusba lépni, hogy megkér valakit, hogy lökjék neki. Fél odamenni a lányhoz és nyíltan beszélni vele. Félre hívni, bemutatkozni, megismerkedni vele, pedig így lenne a helyes. A lány is látná, hogy a srác komoly, határozott és van önbizalma. Ez pozitív hatással lenne rá.
Miután a lökdösős projekt elfüstölt, a fiú pillanatnyi generált önbizalma is elszáll és feladja. Persze, hogy feladja. Nem biztos magában, sose volt. Akkor sem mikor eldöntötte, hogy megpróbál közeledni a leányzó felé. Az csak egy pillanatnyi érzés volt, ami még pozitív is lehetne, de ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő gondolta, sajnos mélyebbre zuhan, mint azelőtt.
A srácnak először saját magát elfogadni olyannak, amilyen. Fedezze fel magában mire büszke. Mire lehet büszke mások előtt. Legyen magában biztos, ténylegesen legyen önbizalma. Ezután már könnyebb lesz odamenni bárkihez beszélgetni, ismerkedni. Még ha nem is jön össze a dolog, tovább kell lépni. Nem szabad leragadni a pillanatnyi kudarcnál. Mindig csak menni tovább, pozitívan, magabiztosan. Úgy gondolom ilyen hozzáállással nem csak az ismerkedés terén érhetünk el sikereket, hanem az élet bármely területén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése